A kultúrális antropológia könyvekben állítólag van egy sztori arról, hogy amikor Kolombusz megérkezett Amerikába, akkor az őslakosok nem vették észre a közelgő hajókat. Nem úgy nem vették észre, hogy észre sem vették, és hipp-hopp, ott volt, hanem hogy egyszerűen olyannyira kívül voltak ezek a hajók az ő akkori világképükön, hogy elsőre meg sem látták őket... Nem tudom, hogy a sztori benne van-e tényleg bármilyen antropológiakönyvben, és ha igen, akkor igaz-e amúgy, én sokáig egy szép gondolatnak hittem ezt, ami csak szinte mellesleg hülyeség. De két éve történt valami, ami elgondolkodtatott arról, hogy ilyesmi lehetséges lenne.Én szociológus-féle vagyok, és már jó ideje amolyan belvárosi figura. Járok alternatívabb helyekre is, meg a magaskultúra is persze belefér néha, és az utazgatás sem lenne rossz... Valójában nem vagyok túl gazdag, sőt minden hónap végére elfogy a fizetésem akkor is, amikor 66 projektmunkával is kiegészítem épp (...de tudom, hogy a világ túlnyomó részénél jobban élek, ez amolyan szakmai ártalom, úgyhogy panaszkodni azért nem szoktam erre). Ha utazgatni támad kedvem, mégis előfordul néha, hogy utazgatok is. Általában persze nem túl messzire, és ilyenkor a romantikus és alternatív ötletek a pénzhiánnyal párban adnak ki mindenféle nyaralási (telelési, őszölési) lehetőséget. 

Függőágyban aludni viszont imádok. Nem ahhoz képest, hogy sokszor, vagy őszintébben, általában nincs pénzem szállásra, mert a legtöbbször mondjuk nem merül fel komoly alternatívaként eleve, hogy elmenjünk a gyerekekkel valami komoly hotelba, ha olyan helyen vagyunk, ahol függőágyban is lehet aludni, vadon. Például nyáron vízparton... Szóval elég sokat alszunk kint függőágyban, ha tehetjük, de ezt is el kellett kezdeni valahogy. 

Pár éve, amikor a kisfiam még csak páréves volt, egyszer a Balatonnál aludtunk az északi parton a függőágyakban, egy szabadstrand és az út közelében is. Elég jól lehet a Balatonnál vadkempingezni, és függőággyal még kényelmesebb, mint sátorral. 

Két függőágynak három fa, háromnak négy az ideális. Fel is lógattuk magunkat, meg a cuccunkat egy kis facsoportra az út szélén. egy piros függőágyban aludtam én és a fiam, egy sárgában a csávóm, és egy harmadik, szintén színes ponyvába a cuccaink. Hamar lefeküdtünk, elfáradtunk a biciklizgetésben, strandolásban, kicsi is volt még a gyerek... Majd az éjszaka közepén részegekre, éneklésre, kiabálásra ébredtünk. Én, és a társam, szerencsére a kicsi, aki velem aludt egy függőágyban, nem. Megijedtem. A hangok közvetlen közelről hallatszottak, azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha, akár csak valami kanos viccből is, kiborítanak minket. De nem szólaltam meg. Pár méterre álltak csak tőlünk ezek a részeg fiú, vagy fiúcskák inkább, mert a nagyhangú, kiabálós, röfögő-röhögős idétlenségből hamar kiderült, hogy a keménykedés az leginkább egymásnak szól. Összesúgtunk ketten: lehet, hogy ezek nem vettek észre minket? Úgy tűnik. Így hát néztük a műsort. 

A kis csapat a csordaszellemtől fűtve arra jutott, hogy kidöntik a - a tőlünk kb 30 méterre álló - behajtani tilos táblát. A pici békésen szuszog mellettem angyali pofival a kis hálózsákjában. A nagyocska kölykök meg részegen, nagy üvöltözéssel nekiveselkedve döngetik a nem-alumínium táblát, amíg az egy hangos csattanással eldől: az aljára kötött formátlan betondarabbal együtt kifordult a földből. Tovább, tovább. Folytatni kell a bulit, a következő akcióterv, hogy akkor már vigyék magukkal. A kisfiam félmosollyal szuszogva alszik - máskor otthon lábujjhegyen csukom az ajtót. Felültem a függőágyban közben, nézem, hogy mi lesz még. Ezek a büdös kölkök nekiveselkednek mind a hét-nyolcan, ahányan vannak, hogy elviszik a táblát a betondarabbal együtt. Ki-ki, ahol éri, próbálja fogni, rángatni. Aztán megindulnak vele, felénk. Újra megijedek, lemaradtam valamiről? Aztán az első lendülettel megteszik az út felét, végül nem pont felénk, hanem a sarok közelebbi oldala felé. Végül valaki kiabálni kezd. Na nehogy már ez legyen a program hogy ezt a geci táblát visszük, menjünk már a gecibe tovább - azzal engedi is el. A csapat többi tagja lendületből tántorog még pár lépést a totemmel, majd ledobják nagy káromkodás közepette - ez már csak 15 méterre lehet tőlünk. 

Egymásra nézünk a gyerek apjával, majd a srácokra. Van köztük, aki arccal felénk fordul - nekünk csak a fejünk látszik ki a függőágyból, nehezen hisszük el, de még most sem vesznek észre. 

Elindulnak. Ki volt az a kurvahülye, aki kitalálta? Lehet hogy meg is basznak érte a rendőrök hogy kiszedtük azt a szart. Te nagyonhülye, mi az hogy megbasznak, hát senki nem látott itt a kibaszott éjszaka közepén - halljuk még távolodóban. 

Gondolom, az eset kísérletként nem ismételhető.