Egy ismerősöm kórházban van, TBC. Felhívtam, meglátogathatom-e?

Mondta, hogy ha jövök, hozzak neki savanyított dinnyét, somlói galuskát, meg cigit. Persze, pont jó ötlet hozni a cigit a tüdőosztályra, örültem. Majd meglátom, mondtam a telefonba, hogy mit tudok vinni, nincs olyan sok pénzem.
Neki persze kevesebb a pénze, eleve a kórházbanfekvés nem fizet túl jól.., meg nem is tud kibattyogni most a dohányboltba, nagyon gyenge még, rossz állapotban került be. Kicsit hazudtam is, mert nem is pénzkérdés elsősorban a dolog, hanem, hogy visz-e az ember valakinek, aki tüdőbeteg, cigit a kórházba? - gondolkodtam.

Először azt gondoltam, persze hogy nem. De aztán rájöttem, hogy azért az nem olyan egyszerű. Ha veszek savanyúdinnyét, meg somlóit, akkor pénzben elköltöttem pont egy elviselhető doboz cigi árát, és eldöntöttem az ismerősöm helyett, hogy cigit, azt nem kap. És ha megkérdezném, mit kér inkább, a fura kajákat, vagy a cigit, akkor biztos a cigit kérné. Nem hiszem, hogy el kell döntenem, sőt, inkább felesleges atyáskodás ez, hogy jövök hozzá? Persze azt szeretném, hogy mihamarabb felépüljön, nemhogy még cigizgessen ott. Végül döntöttem: viszek mindent, amit kért, ha cigi, akkor cigi, ha nem én, valaki biztos vinne, addig meg csak idegesebb akkor. Azt mondják, úgyis a jó betegek halnak meg, akik bocsánat, mert élnek, és próbálnak nem útban lenni még a kórházban sem, és azok gyógyulnak fel, akik öntörvényűbbek, érdekérvényesítőbbek. Ettől mondjuk nem gondolom, hogy a cigi a tbc új gyógyszere, de hogy jövök én ahhoz... Elég.

Indulok, viszek egy pörköltet is, amit gondolom, csak azért nem kért, mert nem akart végképp pofátlan lenni. Persze nem én főztem. Tudom egyrészt, hogy szereti, másrészt meg az legalább egy rendes kaja, márcsak a saját lelkiismeretem miatt is, ha már a cigi...

Indulok, de azért egy gondolat piszkál: mi az isten ez a savanyú dinnye? Megyek egy boltba, kettőbe, a harmadikban csak van. A somlói helyzet könnyebb volt, az étteremben, ahol elvitelre vettem a pörköltet, volt az is, becsomagoltattam mindkettőt. Megyek tovább, biciklivel, nézelődök, hol lesz a kórház? Cím szerint elég közel, de nem ismerem a környéket, nézelődök. Egy hátsó kaput kell keresnem, fenn járok már szinte a hegyen, logikus, hol legyenek a tüdőbetegek? Én meg mindjárt kiköpöm az enyémet a biciklimen, már látom a kaput az utca tetején... Csörög a telefonom, egy közös ismerős. Igen, igen, most megyek hozzá, még nem tudom, mi van, majd hívlak. 

Megérkezem, keresgélem az osztályt, a kórtermet. Nagynehezen találom csak meg, a portán,a folyosókon, a lépcsőházban sehol senki. Keringek egy kicsit, egy-két nővérszobában érdeklődöm, végül megtalálom a helyiséget. 

Belépek, a falakról pereg a festék, a vaságyakról úgyszint, a tbc azért nem a gazdagok betegsége, meg talán már az egészségügy mint olyan sem a gazdagoké: A hangulat a folyosón, a kórteremben, kicsit átmeneti a kórház és egy hajléktalanszálló közt. Ahogy benyitok, rámkiát valaki: Menj ki! 

Addigra végigbattyogtam a fertőző tbc osztályon maszk, vagy bármi olyan figyelmeztetés nélkül, hogy maszkot kéne hordjak, kérjek, stb.. Mindenesetre  visszasétáltam a legközelebbi nővérszobába, kérek egyet. Aztán megint vissza a kórterembe. Szia, sokkal jobban nézel ki! Hazudok megint, de nem teljesen: kicsit már tényleg jobban fest, mint mikor utoljára láttam.Szia, mondja halkan. Te is jól nézel ki... Kipakolom a furakajákat, meg a pörköltet. Te, mondja, szünet, félszeg mosoly, kis zavar... cigit tudtál esetleg? Kérdezi.

Basszameg, azt a kurva cigit, hát elfelejtettem... Minden tépelődés után, nagynehezen eldöntöttem, hogy viszek, erre savanyúdinnye, útkeresés, telefon, kiment a fejemből. Persze, ki hiszi ezt el, nem magyarázkodok. Oké, van nálam még vagy 2 szál, azt itthagyom, mondom. Mégiscsak vittem cigit a tüdőgondozóba, úgy, hogy amikor nem akartam, eldöntöttem, hogy kell, mikor meg már akartam vinni, akkor meg elfelejtettem. Nincs mit mondani, ilyen az élet